2013. július 1., hétfő

Egy seb felszakad, az öröm megmarad

  Reggel apukám hangjára ébredtem. Egy hangos ''Nono, gyere reggelizni!'' mondat igazán jó kezdet, márha nem azt válaszolod rá, hogy ''Máris? Azt hittem, még este van.''. Persze poénnak jó, de én komolyan gondoltam.
  Félkómásan kievickéltem az ágyból, felöltöztem és lementem reggelizni. Anyukám azzal a remek ötlettel állt elő, hogy még most délelőtt menjünk el vásárolni. Bár ebből a ''délelőtt''-ből 11 óra lett, a lényeg, hogy elindultunk. Fél háromra értünk haza, ebédeltünk, majd úgy döntöttem, alkotok valmi finomat. A hozzávalók máris megjelentek a fejemben, köztük a dióval, amit előtte fel kellett törtöm.  Mivel diótörőt nem találtam, cipővel meg milyen barbárság már püfölni szegény diót, ezért késsel álltam neki. Tudhattam volna, hogy ez a dióbontás most nem épp szerencsés, miútán egyszer már beleszúrtam a kést az ujjamba, de mivel nem vérzett, ezért tovább csinátam. Tíz másodperc nem telt el, a kés éle végighasított a hüvelykujjam belső felén - fájdalmasan mélyen - és a vér persze ömleni kezdett belőle. Rohantam a fürdőszobába lemosni, anyukám meg a szisszenésem hallatára jött utánam (igen, szisszenés, direkt ügyeltem, hogy ne sikítsak vagy ordítsak fel), és hozta a petadint. Miútán elállt a vérzés nem engedtem beragasztani, mert attól csak jobban fájt, persze ezt anyukám nem értette meg, még akkor sem, mikor már alíg tudtam visszaszorítani a könnyeimet. Végül megengedte hogy leszedjem a ragtapaszt, persze nagy puffogással. Úgyhogy a ragtapasz most már a kukában csücsül, én meg idefent az emeleten a gépnél. Felvettem egy újabb hanganyagot, ahol egy újonnan írt számomat éneklem, és átküldtem Alexnak. Nagyon tetszett neki, ami feldobta a napomat. Remélem még a közeljövőben találok valakit, aki tud gitározni, játszik szintetizátoron, dobol, vagy legalább tud zenét készíteni... mert az énekhang magában manapság édeskevés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése