2013. július 1., hétfő

További csitíthatatlan gondolatok

  Egyszerűen nem bírom kiverni a tényt a fejemből, hogy egy osztályba fogok járni vele. Vagy hogy más régebbi osztály- vagy évfolyamtársammal. Vajon kik lesznek még az osztálytásaim? Mire számítsak? Ezernyi kérdés lappang bennem. És vajon milyenek lesznek? Bírnak majd engem? Talán az unalom hozza ki belőlem, vagy a megfelelnivágyás. Oké, az unalomra nem foghatom, mert még így nyáriszünetben is sűrűk a napjaim. Oh, és dolgoznom is kéne. Most, hogy végre teljesült a vágyam, és tizennégy évesen kaptam munkát, talán élnem is kéne a lehetőséggel. Milyen béna vagyok. A hétvégén publikáljuk az oldalt, amit készítünk, és még messze nem vagyunk a végétől.
  Valamit mozognom is kéne - mindenkitől és mindenhonnan ezt hallom. Néhány napja elkezdtem a hullahopp karika sportágat - na jó, nem szórakozok, csak így sokkal hivatalosabban hangzik - de mindenki pont akkor nyit rám, kiabál, hív telefonon, vagy jut eszembe, mikor elkezdeném. De ma csináltam, és csinálni is fogom tovább. Remélem.
  Visszatérve rá... Máté. Erről a névről valahogy más, idegen érzés jut eszembe. Annyi Mátét ismerek. Rá nem a Máté név illik, de... nem is tudom, milyen név illene rá... Talán a ''ragyogó''. Mert egyszerűen... teljes egészében ragyog. Valahogy nem tudom elhinni, hogy ezt rajtam kívül még más nem vette észre...
  Ő az első ember, aki megfogott engem a külsejével. Vagyis, ez nem teljesen igaz, helyesbítsünk: ő az első ember, Adam Lamberten kívül. De ő először a hangjával csábított el, a külseje csak egy jó nagy PLUSZ. De ő... valahogy... más. Mikor még nem is láttam, már akkor éreztem a jelenlétét. Mintha a lelkével tartana fogva. És nekem ez a legfontosabb. Hogy milyen egy ember belűlről. Felőlem lehet valaki kigyúrt, jóképű álompasi (vagy baromi csinos csaj - csak hogy ne kivételezzünk), ha nincs semmi sütnivalója odabent...
  Ezt nem bírják megérteni az emberek. Még az egyik legjobb barátom sem, Felicián. Rögtön jön nekem azzal, hogy ''Fúúj, és ha mondjuk teljesen pálcika lenne a srác, tele pattanással, tök magas lenne és holt sápadt lenne, akkor sem számítana egy picit sem, hogy hogy néz ki?''. A válaszom persze az, hogy ''Nem, nem számítana.'', de ő továbbra sem ért meg. Aztán persze bombázott a további hülye kérdéseivel, például mi van, ha büdös pólókban járkál és totál el van hízva... Na, itt volt az a pont, hogy gyorsan kijelentettem, hogy ''Álljunk csak meg! Én nem azt mondtam, hogy teljesen mindegy, hogy milyen az ember... Mert nekem igaz, hogy nem számít a külső, de a belső az igenis számít, ami azt jelenti, hogy bizonyos mértékig érdekli, hogy mit gondolnak az emberek róla. Vagyis nem vesz fel büdös pólót, sőt, fürdik is - ami persze ugye alap dolog -, úgyhogy így szinte lehetetlen, hogy büdös legyen. Az elhízásról meg csak annyit... hogy akinek a gondolatai teljesen rendben vannak, az nem zabál. Aki meg zabál, azt nem érdekli, hogy hogy néz ki, hogy mit gondolnak róla, szóval a ''belső'', ami nekem számít, az neki nincs úgy meg, ahogy nekem kell.''. Persze több példája is volt, mindet szépen megmagyaráztam, vagy azt mondtam rá, hogy ''Igen, ez nekem nem számít.''. De még mindig nem ért engem. Régen megértett volna. Régen más volt.
  Viszont Máté... fogalmam sincs, hogy ő milyen belűlről, legalábbis nem lehetne róla fogalmam, de mintha mégis... Nem érzem azt, mintha már régóta ismerném, de érzem őt. Így lehet ezt a legjobban leírni. Nem kell, hogy ismerjem, nem kell hogy értsem, csak éreznem kell őt... és ezt meg is tehetem majd, hiszen jövőre ott lesz az egész év vele...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése